Mindenszentek – fekedi hagyományok
Mindenszentek ünnepe a halottak általános emléknapja. Előtte kitakarítják és feldíszítik a sírokat. Kimennek a temetőbe, egy kis üvegben szenteltvizet visznek és azzal hintik meg a sírokat. Fekeden már nincs gyakorlata a halottkultusznak. Régebben azonban volt még, ez megállapítható a továbbélő szóbeli hagyományokból.* Korábban minden szombat éjjel égett egy gyertya a szegény lelkeknek. Az asztalon számukra hagyni kellett az ételekből. Ma már nem hagynak semmit az asztalon. Szívesen imádkoznak a szegény lelkekért, minden alkalommal egy Miatyánkot az Úrangyala után.
* Halottkultusz: az elhunytak emlékének rendszeres ápolása, melynek szertartásai egyházi és pogány elemekből ötvöződnek, pl. Halottak napján, valamint szórványosan húsvétkor, pünkösdkor a család halottait etették. Ez többnyire jelképes módon, üres terítékkel történt, de ritkábban előfordult ételek asztalra, ablakba, esetleg tűzbe tétele a halott számára.
forrás: Magyar néprajzi lexikon
A „fekedi hagyományok” sorozat Kuszter Magdolna Lygia 1939-ben írt „Volkskundliche Beobachtungen in der Rhön-Siedlung Feked” című tanulmányának fordítása.