Ugrás a tartalomhozUgrás a fő navigációhoz Ugrás a lábléchez

Újra áll Vendel-szobor a fekedi határban

Fényképes tudósítás.

A templomi liturgia után zászlós ünnepi menet indult a fekedi állomás felé vezető úton. Gyalog, gépkocsival, szekérrel, hintón… Fenn a Fábián család nyája és a leleplezendő szobor várta a megérkezőket. A zenekar és vegyeskar műsora után Burján István, a JPM Néprajzi Osztályának vezetője beszélt Szent Vendel tiszteletéről. Rövid előadásában ismertette a szent életrajzát, s kiderült, hogy miben különböznek az alföldi és a dunántúli Vendelek. Egy anekdota is elhangzott*. Ezután történt a szobor leleplezése, Hock József és Wesz Károly emelték le a leplet a kőtalapzaton álló, színesre festett szoborról, Nyári Zsolt szobrász alkotásáról. A szent szobrát Peck Tibor, világi lelkipásztori munkatárs áldotta meg.

Sokak szerint megható, szép ünnep volt. Elhangzott még az is, hogy ez a Vendel jóval fiatalabb, mint a régi.

*Szent Péter belefáradt a mennyország kapuja előtt való hosszú őrállásba. Jelentkezett az Úrnál, szabadságot kérve tőle. Az Atyaisten kegyesen fogadta hűséges hívét: Rászolgáltál fiam a pihenésre, de szerezzél helyettest magad után. Szólj talán Szent Vendelnek, a barmok patrónusának. Annak úgyis olyan ácsorgó hivatala van, az majd helyettesít. Péter nyomban fölkereste mennybéli hivatal társát, fölkérve a helyettesítésre. A nomád életet élő Vendelnek még az arca is nekipirosodott a nagy megtiszteltetéstől, de elgondolkodott és így szólt: Szívesen vállalnám Péter atyám a hivatalt, ha volna hozzá észbeli tehetségem, de nem értek deákul. Hogyan álljak szóba egy püspökkel vagy táblabíróval, ha bebocsátást kér? Szent Péter egyet legyintett a kezével: Csak annyi baj legyen Vendel öcsém! Nagy idők óta szolgálok a mennyország kapujánál, de nemigen volt szükség a deák nyelvre, mert se püspök, se táblabíró nem kopogtatott még soha bebocsátásért.
(Bálint Sándor : Ünnepi kalendárium)