Ugrás a tartalomhoz Ugrás a fő navigációhoz Ugrás a lábléchez

Esketés – fekedi hagyományok

Az esketés nagy esküvőknél délelőtt 10 órakor van, egyébként délután 2 órakor. A délelőtti esketés a szentmise része, a szertartás után történik, a délutáni esketés az imaóra után.
Az egyik koszorúslány a templomba hozza és a főoltárra teszi a „rozmaringos almát”. Ez egy almába szúrt rozmaringágat jelent, melyet szalagokkal díszítenek. A pap kapja meg.* Az esketés alatt minden szem a jegyespáron függ. A sok véletlen eseményből jósolni próbálnak. Figyelik a különböző jeleket, amelyek a fiatal pár jövőjére utalhatnak. A jegyespár tagjai szorosan egymás mellé kell álljanak, hogy egy veréb se tudjon átrepülni közöttük. Az égő gyertyákra is figyelnek. Akinek az oldalán a templomban az esketés alatt a gyertyák gyengébb lánggal égnek, vagy kialszanak, aki először letérdel vagy éppen felkel, az hal meg először kettőjük közül.

*Az esküvői alma minden indogermán népnél termékenységi szimbólum.


A „fekedi hagyományok” sorozat Kuszter Magdolna Lygia 1939-ben írt „Volkskundliche Beobachtungen in der Rhön-Siedlung Feked” című tanulmányának fordítása.