Ugrás a tartalomhozUgrás a fő navigációhoz Ugrás a lábléchez

Oberon Társulat: Bündeltanz

Improvizatív színházi előadás 2021. augusztus 18-án 19:30-kor a Fő u. 116. (Schenk) ház udvarán.

(17-i vagy 18-i) esős időjárás esetén az időpont egy nappal későbbre tolódik.

Az előadás ingyenes, de regisztrációt kérünk a polgármesteri hivatalban vagy a felfedezo.feked@gmail.com emailcímen augusztus 16. hétfőig.


A második világháborút követően a magyarországi németek közül feltehetően kevesen lehettek olyanok, akiket ne érintett volna a jogfosztás, a vagyonelkobzás vagy az elűzés. Természetesen voltak kivételek, sőt néhány esetben egész településekről is beszélhetünk. A népességmozgások következtében azonban az országban teljes régiók változtak meg rövid idő alatt.
Hogy hogyan lehetett ezt megélni, túlélni? Az Oberon Társulat Bündeltanz című produkciója a magyarországi németek elűzésével foglalkozik. Az alkotók – szinte kivétel nélkül – érintettjei ennek sajnálatos és feldolgozhatatlan eseménynek. A Bündeltanz egy közös alkotómunka eredménye, ahol a játszók rögzített improvizációi, a sváb zenei hagyományok és a történelmi emlékezet együtt alkot színházi elegyet.
Mi történik a falu legnagyobb vagányával, ha elmúlt már harminc és még mindig nem állapodott meg?
Vajon miféle sváb az, aki csak úgy elajándékozza a disznóit?
Lehet-e olyan családban élni, ahol tisztelet, vagyon, következetesség, szorgalom adott, de apa és anya valójában idegenek egymásnak?
És, hogy boldogul majd egymással a Lány, aki mosás közben a frontra vonult apja pipáját szívja s a Fiú, aki akart már lenni pap, erdész, városi munkás s néha hosszú sétákat tesz a patak parton, ahol egy szebb világról álmodik.
De 1946-ban újra elindulnak az vonatok Németország felé és minden átértékelődik.

Játsszák: Frank Ildikó Eszter, Klinkhart Hanna/Varga Anna Zsófia, Fischer Norbert, Inhof László, Papp Melinda, Arató Máté, Ionescu Raul, Krum Ádám
Dramaturg: Balogh Robert
Konzulens: Ritter György
Zenei közreműködők: Kéméndi Tamás, Hamburger Antal
Technika: Tóth Péter, Tóth Krisztián
Asszisztens: Hornok Máté
Író/rendező: Ákli Krisztián

Az előadás a Pécsi Lenau Ház és Feked település önkormányzatának segítségével valósult meg.
Külön köszönettel tartozunk Schenk Ottónak és családjának a bemutató előadás helyszínének biztosításáért.

Az előadás a Déryné Program Barangoló Alprogramjának támogatásával jött létre.