Ugrás a tartalomhozUgrás a fő navigációhoz Ugrás a lábléchez

Fekedi tábor 2021

Az idei gyerektábor meghatározó tevékenysége a túrázás volt.

Környékbeli településekre gyalogoltunk el, megnéztük az ottani látnivalókat, templomot, kiállítást, résztvettünk helyi gasztronómiai hagyományokat bemutató foglalkozásokon. Jártunk Véménden, Geresdlakon, Ófalun, Cikón, Erdősmecskén. Leghosszabb túránk a cikói romtemplomhoz vezetett, melyhez évtizedekkel ezelőtt a fekedi hívek is elzarándokoltak. Ezt az utat mi két nap alatt tettük meg, megszakítva egy ófalusi sátorozással. A Fekeden töltött délutánokon a helyiek felajánlásai biztosítottak programot a csapatnak. Megnéztük az Auth Farm állatait, megcsodáltuk a fekedi templom készülő falfestményét, gyertyát öntöttünk, Schiffler Rézi nénitől kötni tanultunk, pacskerkötést néztünk, klumpát próbáltunk, és Wesz Tibor és Évi vezetésével bepillantottunk a méhészkedés műhelytitkaiba. Sportoltunk, játszottunk, kártyáztunk, énekeltünk, táncoltunk.

Köszönjük a támogatóknak és önkénteseknek ezt a szép, együtt töltött hetet.