Ugrás a tartalomhozUgrás a fő navigációhoz Ugrás a lábléchez

Barkácsötletek gyerekeknek

Kézműves csomagot vehetnek át a gyerekek az óvodai és iskolai zárvatartás idején.

Hétfőnként és csütörtökönként reggel az önkormányzatnál várja az óvodásokat és kisiskolásokat az összekészített barkácsolnivaló.

A barkácsötlet a honlapon látható, a csomagban alapanyagok vannak.

A kicsik nagyobb testvérük vagy szüleik segítségével készíthetik el a tárgyakat.

Az elkészítéshez szükség lesz még ollóra, színes ceruzára, ragasztóra.

TIPP: Ha nincs otthon ragasztó, főzzünk csirizt!
Pillanatok alatt elkészíthető, csaknem mindenféle papír ragasztására alkalmas és semmilyen egészségre ártalmas anyagot nem tartalmaz.
Öntsünk egy lábasba 2 dl vizet. Tegyünk bele 3 teáskanál finomlisztet, s alaposan keverjük el. Közepes hőfokon főzzük a keveréket pár percig, míg híg puding állagú masszát kapunk. Ezzel kész is a ragasztó. Várjunk, míg kissé kihűl és máris használható. Ecsettel érdemes kenni.