Születés, esküvő és halál jelentik az élet fő fordulópontjait. Átmenetet jelentenek két életfázis között, s nagyon gazdag szokás-és hagyományvilággal rendelkeznek. A szokások már az anyaölben körülveszik az embert, elkísérik egész életében, és sírjában sem maradnak el tőle.
A várandós anyának óvakodnia kell az ijedelemtől és mérgelődéstől. Cselekedetei a gyermekre inkább hatással vannak, mint saját magára; fizikai és erkölcsi értelemben is befolyásolják a gyermek fejlődését. A várandós anya ijedtében nem érintheti meg egyetlen testrészét sem, különben anyajegy keletkezik ugyanazon a helyen a gyermeken. Erről nem feledkezhet meg, hogy ne legyen ronda a gyermek vagy ne csúfítsák foltok. „Amit az anya lát, érez vagy tesz, az az utánzásos vagy analógiás mágia révén befolyásolja a gyermeket.”
A szülő nőt a bába látja el. Ő fürdeti meg először az újszülöttet, ő jelenti be örömmel a kis testvéreknek: „A gólya hozott egy kis öcsikét/húgocskát”. A gyermekágyas asszonyra és a csecsemőre rontó lények leselkednek. A szülésnél egy megfordított seprűt kell az ágyba helyezni, hogy ne varázsolják el a gyermeket. Az újszülött köré szentelt dolgokat helyeztek, hogy a boszorkány/lidérc (németül Drud) ki ne cserélje őt. A gyermekágyas asszonyt nem szabad magára hagyni, s ha mégis mindenkinek el kell mennie, akkor az ajtót erősen be kell zárni. Ha szólítja valaki, nem válaszolhat, mert ha mégis megteszi, akkor annak (a rosszindulatú lénynek) hatalma van felette.
Az anya a szülés utáni kilenc napban nem hagyhatja el a házat és hat hétig nem léphet át víz felett, különben elvarázsolják. Régebben baldahinos ágyban behúzott függöny mögött kellett feküdjön. A függöny egy szentelt fehér üröm-koszorúval volt összezárva (az aug 15-i szentelt gyógynövényekből), hogy a boszorkány be ne tudjon jutni hozzá. A gyermek felteregetett ruháit a harangozás után nem szabad már kinn hagyni. A gyermekágyas asszony kilenc napig ágyban kell maradjon. Nem fésülködhet és ezalatt az idő alatt nem szabad a házból semmit kölcsönadni.
Az újszülöttet rögtön másnap megkeresztelik. A keresztszülőket már a szülés előtt kiválasztják, általában nem a rokonságból. Akit komaságra felkérnek, az azt mondja: nemsokára „büszke” lehetek. A keresztanya* és keresztapa egy család összes gyermekénél azonos. A keresztszülők és szülők a magyar koma szóval is nevezik egymást. Amikor a keresztanya belép a házba, hogy elvigye a gyermeket a keresztelőre, akkor meghinti az anyát és a gyermeket szenteltvízzel. A csecsemő már ekkor „be van csomagolva” abba a párnába, melyet a lány keresztanyjától kapott esküvőjekor (ma már általában pólyába) és le van takarva egy kasmírkendővel. A keresztanya menyasszonyhoz hasonló öltözetet visel, csak selyemkendő van a fején, mert asszonyok nem járnak hajadonfőtt. Mielőtt elviszi az újszülöttet a templomba, így szól: „Pogányt viszek, keresztényt hozok.”
A keresztelő időpontja 11 óra. A keresztanya már az első nap, tehát még a keresztelés előtt hoz az édesanyának ételt. Ez a gondoskodás három napig tart. Első nap egy fazék kávét hoz, két zsemlét, egy kuglófot, manapság piskótát. Régebben a gyermekágyas asszony első nap borlevest és két zsemlét kapott. Másod- és harmadnap a komaasszony délben viszi az ételt, mégpedig egy szép, fehér kosárban, amelyet a fején cipel. Második nap csirkehúslevest, egy egész csirkét, egy kuglófot, süteményt és egy liter bort visz. Harmadik nap marhahúslevest, rántott húst, kuglófot, egy (mézeskalács) szívet, s most már egy torta és egy tál sütemény is jár hozzá.
Harmadik nap tartják a „gyermekbúcsút”, a komaasszonyt vendégül látják. A keresztelendőt rendszerint a keresztanya viszi a templomba; évekkel korábban a két keresztszülő együtt vitte. Mikor a keresztanya a megkeresztelt gyermekkel hazaért, ezt mondta: Pogányt vittem, keresztényt hozok”.
Az első gyerekek a keresztszülők neveit kapják. A leggyakoribb nevek: János-Hanzi, József-Józep, Anna-Náni, Erzsébet-Liszje, Katalin-Kati, Magdolna-Léna.
A gyermekágyas anya első útja a templomba vezet, szentmisére, ahová a kicsit is magával viszi babahordó kendőben. (Amíg a gyermekek még nem tudnak ülni, kendőben viszik őket.)
*A fuldai „Döde/Döte” ősi germán szó kiejtése Fekeden „tēt”, ami keresztanyát jelent.
A „fekedi hagyományok” sorozat Kuszter Magdolna Lygia 1939-ben írt „Volkskundliche Beobachtungen in der Rhön-Siedlung Feked” című tanulmányának fordítása.
