Ugrás a tartalomhozUgrás a fő navigációhoz Ugrás a lábléchez

Christi Himmelfahrt – fekedi hagyományok

Idén az áldozócsütörtök napja május 21-e.

Krisztus mennybemenetelének ünnepe előtti három könyörgő napon* körmenettel vonulnak a határba, a keresztekhez, melyeket a faluközösség vagy egyes személyek állítottak. A termés megáldásáért és gyarapodásáért esdekelnek az éghez, s azért, hogy az ítéletidő és villámcsapás elkerülje a földeket.
Krisztus mennybemenetelének ünnepe a gyerekek legszebb napja, ez az elsőáldozás, a „fehérben áldozás” napja. A lányok fehér ruhába öltöznek és fejükön koszorút viselnek, a fiúk mellére csokrot tűznek. A szentmisén kezükben égő gyertyával állnak a főoltár körül.


* Keresztjáró napok: az áldozócsütörtök előtti hétfő, kedd, szerda. Galliát az 5. sz. közepén sok természeti csapás érte, ezért az akkori pápa a Mennybemenetel előtti 3 napra böjtöt, körmenetet és imádságokat rendelt a szorongatások megszűnéséért. A szokást a 9. században Germánia is átvette.
forrás: lexikon.katolikus.hu


A „fekedi hagyományok” sorozat Kuszter Magdolna Lygia 1939-ben írt „Volkskundliche Beobachtungen in der Rhön-Siedlung Feked” című tanulmányának fordítása.